Gergelyi Júlia – Brigitte
Yasmin Berber – Paula
Margitai Ági – Narrátor
Gasparik Gábor – Erich
Matus Gábor – Heinz
Papp Annamária – Susi
Tamás Zsuzsa - társszerző
Gerzsenyi Bea – társszerző, rendező
<p style="\\"text-align:" center;\\"=""> Elfriede Jelinek Kis csukák c. regényének színpadra alkalmazása kihívás a dramaturg, a rendező és a színészek számára egyaránt. Jelinek regénybeli szórengetege fojtogató légkört teremt. A szereplők nem rendelkeznek saját identitással, helyzetüket a társadalom determinálja. Választani a lehetséges életformák között nem lenne nehéz, csakhogy választás nincs Brigitte és Paula számára, és itt kezdődik a keserűség. Életüket elszigeteltség, kapcsolatbeli nehézségek, és a társadalom gépies konformizmusának való teljes kiszolgáltatottság jellemzi. Mint ahogy az erotikát is felemészti e kispolgári lét reménytelen mechanikája. Van-e szabadságuk ezeknek a nőknek, akik sorsuk jobbra fordulását egyedül a szerelemben látják? Főleg ott, ahol szociálisan attraktív férfiakból is kevés akad. Ugyanazt a sorsot járják be anyák és lányaik. Persze egy-egy nő megkísérli olykor, hogy az elmenő élethez csapódjék, kicsit elbeszélgessen. Ennek a próbálkozásnak lehetünk tanúi e színházi kísérletben.
További előadások
Veled is megtörténhet
\\\"A harc lombját egyszer majd megsüti a napfény - ebben hiszek\\\". (1,5 perc)
2010-11-26 14:34:37
Mrozek: Nyílt tengeren
\\\"Három tutajon vergődő ember arról tanakodik, melyikük legyen az, akit a másik kettő felfal.\\\"
2010-11-12 14:45:57
Cocteau: Emberi hang
Azt mondják, minden nagy veszteség egy kis halál. (3,5 perc)
2010-11-12 14:39:40
The gull VS. 1.
Szembe kerül egymással a hagyomány és újítás, alázat és becsvágy, valamint Hollywood és Európa. (2 perc)
2010-10-22 15:33:00
Zéró Balett
A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a magot, amelyből minden származik. (23 perc)
2010-05-13 16:09:40
Tortúra Interjú
\\\"Nem terveztünk belőle sok előadást, egy nagyszerű közös hobbinak indult a vállalkozás. Viszont a dolog nagyon jól sült el, a közönség imádta, és a Bakelit is feltette repertoárra a darabot.\\\" (Iványi Árpád)
2010-03-23 13:21:51
Szerető nőd
„Ismerik ezt a szép országot, hegyeivel-völgyeivel? Ismerik eme szép ország szántóit, rétjeit? Ismerik eme szép ország békés házait, ismerik a bennük élő békés embereket?\\\"
2010-03-23 13:10:04
CircoLabor
A cirkusz nem mindig csillog és repked, néha benne vagyunk mi is, az érzéseink, a gondolataink, a viszonyaink.
2010-03-23 13:03:22
- (archiv)
- -
- 1.
- 2.
- 2008
- 2010
- a
- ajanlo
- algyoi
- attila
- az
- babszinhaz
- bakelit
- barka
- beszelgetes
- bobita
- bozsik
- budapest
- central
- csokonai
- debreceni
- duda
- dvd
- egy
- egyeb
- egyetem
- es
- europa
- eva
- ferenc
- fesztival
- fesztivalnaplo
- filmmuveszeti
- gergye
- hete
- holyagcirkusz
- honved
- interju
- irodalom
- is
- jozsef
- kaposvari
- karinthy
- katona
- kek
- kolibri
- konyv
- kortars
- kovatsmuhely
- kozep
- kretakor
- krisztian
- kulissza
- libretto
- m.a.c
- magyar
- mi
- miskolci
- mora
- muveszetek
- muveszugynokseg
- naploja
- nemzeti
- nemzetkozi
- operafesztival
- ordogkatlan
- orkeny
- orult
- osszefoglalo
- pal
- peter
- poszt
- posztra
- radnoti
- resz
- sarkany
- szarnyas
- szinhaz
- szinhaz-
- szinhazi
- szinhazrol
- szinhaztv
- szputnyik
- tanc
- tancszinhaz
- tancszinhaz:
- tarsulat
- tarsulat:
- tarsulata
- thalia
- the
- thealter
- uj
- uzenet
- vagva
- vilagnapi
- volgye
- yvette
- zoltan

