Bakelit M.A.C Zéró Balett A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a magot, amelyből minden származik. (23 perc) 2010-05-1316:09:40 Bookmark and Share
Embed:

A Zéró Balett (korábban Berger Gyula és Barátai Táncszínház) neve a ZÉRÓ koncepciójából származik, amelyet a történelmi feljegyzések szerint India adott a világnak. A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a magot, amelyből minden származik. Ennek megfelelően eredeti jele sem a mai kör, vagy ovális volt, hanem egyszerűen egy pont:

A társulat nevében a ZÉRÓ kifejezés hasonlóképpen a misztikus középpontból való kiindulás szándékát jelzi, hiszen a ZÉRÓ a transzformáció helye: a számegyenesen ebben a pontban alakulnak át a negatív számok pozitívakká, az éj ekkor fordul át nappallá, a virtuális itt válik valóságossá. A ZÉRÓ ilyenformán számunkra az alkotási folyamat jelképe is, hiszen ebben a folyamatban megpróbálunk felfedni valami addig rejtetten maradót, megkísérelünk hidat építeni a spirituális és a materiális létezés között.

A ZÉRÓ Balett előadásaiban egy csepp kelet és nyugat is találkozik. A "balett" szó a nyugati hagyományok tiszteletére utal nevünkben, még ha nem is jelenti e tradíciók egyszerű átvételét vagy követését, inkább azok alkotó továbbgondolását...

További előadások

   
Veled is megtörténhet \\\"A harc lombját egyszer majd megsüti a napfény - ebben hiszek\\\". (1,5 perc) 2010-11-26 14:34:37
Mrozek: Nyílt tengeren \\\"Három tutajon vergődő ember arról tanakodik, melyikük legyen az, akit a másik kettő felfal.\\\" 2010-11-12 14:45:57
Cocteau: Emberi hang Azt mondják, minden nagy veszteség egy kis halál. (3,5 perc) 2010-11-12 14:39:40
The gull VS. 1. Szembe kerül egymással a hagyomány és újítás, alázat és becsvágy, valamint Hollywood és Európa. (2 perc) 2010-10-22 15:33:00
Kon-san? / Ki vagy? Te ismersz olyan embert aki tagadja,hogy roma? (4 perc) 2010-05-13 16:36:54
Zéró Balett A hindu bölcsek számára a ZÉRÓ nem egyszerűen egy számot jelentett, hanem mindennek a kezdetét, kiindulását, a magot, amelyből minden származik. (23 perc) 2010-05-13 16:09:40
Tortúra Interjú \\\"Nem terveztünk belőle sok előadást, egy nagyszerű közös hobbinak indult a vállalkozás. Viszont a dolog nagyon jól sült el, a közönség imádta, és a Bakelit is feltette repertoárra a darabot.\\\" (Iványi Árpád) 2010-03-23 13:21:51
Szerető nőd „Ismerik ezt a szép országot, hegyeivel-völgyeivel? Ismerik eme szép ország szántóit, rétjeit? Ismerik eme szép ország békés házait, ismerik a bennük élő békés embereket?\\\" 2010-03-23 13:10:04
CircoLabor A cirkusz nem mindig csillog és repked, néha benne vagyunk mi is, az érzéseink, a gondolataink, a viszonyaink. 2010-03-23 13:03:22
Gyertyalángok 4 perc
2009-11-24 00:00:00
Budapest Vidék Külföld Tánc Báb Opera Musical Operett Fesztiválok Intézmények Iskolák Egyéb