GERGYE KRISZTIÁN TÁRSULATA:
Mindenhol jó, de legjobb a Paradicsomban…
Kortárs tánc – rituálé
Koreográfia, rendezés: Gergye Krisztián
Szereplők: Fodor Katalin, Tárnok Marianna, Domokos Flóra, Hargitai Mariann, Gresó Nikoletta, Négyesi Móni, Gergye Krisztián, Bora Gábor, Katonka Zoltán
Ének: Ágens
Jelmez: Béres Móni
Zenei montázs, fényterv, testfestés: GK
Hang: Boudny Ferenc
„Azt képzelem, álmodnak engem, s az álmaimat is. Álmaim szereplői éberek. Helyettem cselekszenek. Én alszom. Nem mozdulok. Melyik hős képes elhinni magáról, hogy ő az? Hogy ő ébresztheti fel Istent?" (gk)
A koreográfia az anyag tapinthatóságát látvánnyá és szinte tapintható érzékké gyúrva kutatja gyökértelenségünket. Az emberi testekből olyan archaikus világot épít a koreográfus, melyben a kitaszítottság, korunk feloldódó transzcendentális viszonyai, ennek a teremtett, részben animális világnak összes konfliktusai a szereplők rítusán keresztül rajzolódnak ki.
„A Gergye és társai által agyagból és vérből összegyúrt előadás gigantikus élőlényként pulzál, lüktet a térben. Mint egy örökmozgó: szüntelen gomolygás, változás az egész. (…) Jelenük a mi száműzött múltunk, talán az elviselhetetlen jövőnk. Revelatív erejű, nagy előadás, mely zavarba ejtő magabiztossággal nyúl a lélek mélyére száműzött érzés- és ösztönvilág fürkész tekintetek elől elzárt masszájába. ”
(Jászay Tamás: Peerpetum mobile, Irodalmi Jelen)
„Az előadás egybefüggő, intenzív képzuhatag; a mozgások ritmusa precízen kidolgozott, a szólók, párosok, az együttes játék bonyolult szerkezete rabul ejt, mert egyszerre közvetíti a rendet, a gyönyört és a széthullás poézisét.”
(Kovács Dezső: A paradicsom pora, Színház ATP különkiadvány, 2006. április)
További előadások
Apokrif
"A tánc, mint a test önsanyargatásának egyik formája, olyan speciális aszkézist mutathat fel, amely által rákérdezhetünk az ember világba vetettségének értelmére".
2011-02-23 16:04:17
Danse Macabre
"Hopp Sára, hopp, gyerünk a táncra, ma holt szerelmed torán hadd üljön nászlakmát a lárva ágyékod hervadt bíborán."
2010-03-31 00:00:00
Találkozás
"Engem a színházban az élő testek között kialakuló viszonyrendszer érdekel. Az élő test mozgóképe." (Gergye Krisztián)
2010-03-28 13:26:53
Gaia
egy személyes teremtésmítosz, jelenlét-rituálé, vallomás-színház, körtánc, haláltánc, cirkuszi attrakció...
2010-03-28 11:36:10
- (archiv)
- -
- 1.
- 2.
- 2008
- 2010
- a
- ajanlo
- algyoi
- attila
- az
- babszinhaz
- bakelit
- barka
- beszelgetes
- bobita
- bozsik
- budapest
- central
- csokonai
- debreceni
- duda
- dvd
- egy
- egyeb
- egyetem
- es
- europa
- eva
- ferenc
- fesztival
- fesztivalnaplo
- filmmuveszeti
- gergye
- hete
- holyagcirkusz
- honved
- interju
- irodalom
- is
- jozsef
- kaposvari
- karinthy
- katona
- kek
- kolibri
- konyv
- kortars
- kovatsmuhely
- kozep
- kretakor
- krisztian
- kulissza
- libretto
- m.a.c
- magyar
- mi
- miskolci
- mora
- muveszetek
- muveszugynokseg
- naploja
- nemzeti
- nemzetkozi
- operafesztival
- ordogkatlan
- orkeny
- orult
- osszefoglalo
- pal
- peter
- poszt
- posztra
- radnoti
- resz
- sarkany
- szarnyas
- szinhaz
- szinhaz-
- szinhazi
- szinhazrol
- szinhaztv
- szputnyik
- tanc
- tancszinhaz
- tancszinhaz:
- tarsulat
- tarsulat:
- tarsulata
- thalia
- the
- thealter
- uj
- uzenet
- vagva
- vilagnapi
- volgye
- yvette
- zoltan












