Hólyagcirkusz Társulat ASZTA második rész Mit jelent ma az alternatív színház fogalma; hogyan működnek, miképp hatnak ma ezek a színházak; hogyan tudnak megújulni? (30 perc) 2010-06-0120:32:40 Bookmark and Share
Embed:

Az ASZTA szervezői (Rácz Attila és Sándor L. István) a tanácskozásra három asztaltársaságot hívtak meg: alternatív színházak vezetőit, színházi kritikusokat és az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselőit. Mindhárom asztaltársaság - három egymást követő kerekasztal-beszélgetésen - ugyanazokat a kérdéseket próbálja megközelíteni a saját szemszögéből: mit jelent ma az alternatív színház fogalma; hogyan működnek, miképp hatnak ma ezek a színházak; hogyan tudnak megújulni?

A házigazdák a résztvevőkkel együtt a legutóbbi debreceni Alternatív Színházi Szemlén lezajlott Mi az alternativitás? című konferencia kérdésfelvetéseit szeretnék továbbgondolni, egyetértve a debreceni megszólalók talán egyetlen közös alapvetésével, miszerint az alternatív színház történeti képződmény. A tanácskozáson szeretnék ezt a tényt értékteremtő kontinuitásként hangsúlyozni és mind szakmai, mind kultúrpolitikai szempontból nélkülözhetetlen tájékozódási pontként kiemelni.

A tanácskozásnak nemcsak az a célja, hogy az alternatív színházakra irányítsa a figyelmet, hanem az is, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy az alternatív színházakat nemcsak a rájuk (és történeti előzményeikre is) jellemző struktúrán kívüli helyzet jellemzi. Emellett fontos esztétikai és művészi törekvések is összekapcsolják őket.

Az ASZTA szervezői szeretnék, hogy az alternatív színházak mai törekvései egyfajta egymásrautaltságban is megfogalmazódjanak, megteremtve ezzel az ide tartozó műhelyek, társulatok közös legitimációját.

A tanácskozás résztvevői:

Dióssi Gábor, Dózsa Erzsébet, Herczeg Tamás, Kárpáti Pál, Keszég László, Mikuli János, Pap Gábor, Rácz Attila, Regős János, Rusznyák Gábor, Sándor L. István, Sebők Borbála, Sz. Deme László, Urbán Balázs.

További előadások

   
Mindenkit szívesen látunk! „Ahogy haladsz az életben, rájössz, hogy nem tanulsz semmit, csak visszahullsz az emlékezetbe.\\\" 2012-01-23 16:52:00
Kulterer Az ember tesz egy-két utalást,de a történetet nem meséli el. A történet valójában az, amit az ember nem mesél el. 2011-04-28 11:27:10
Tudom, hogy élsz „Kölcsönös megegyezéssel és egymás elveinek tiszteletben tartása mellett, dugába dől a világ, egyszerűen és visszavonhatatlanul." 2010-11-10 13:06:15
ASZTA hatodik rész Az ASZTA szervezői szeretnék, hogy az alternatív színházak mai törekvései egyfajta egymásrautaltságban is megfogalmazódjanak, megteremtve ezzel az ide tartozó műhelyek, társulatok közös legitimációját. (38 perc) 2010-06-02 16:31:52
ASZTA ötödik rész Az ASZTA szervezői a tanácskozásra három asztaltársaságot hívtak meg: alternatív színházak vezetőit, színházi kritikusokat és az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselőit. (50 perc) 2010-06-02 16:20:34
ASZTA negyedik rész A tanácskozásnak nemcsak az a célja, hogy az alternatív színházakra irányítsa a figyelmet, hanem az is, hogy nyilvánvalóvá váljon, az alternatív színházakat nemcsak a struktúrán kívüli helyzet jellemzi. (34 perc) 2010-06-01 21:59:21
ASZTA harmadik rész Az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselői beszélgettek arról, hogyan működnek, miképp hatnak, miként tudnak megújulni? (50 perc) 2010-06-01 21:00:34
ASZTA második rész Mit jelent ma az alternatív színház fogalma; hogyan működnek, miképp hatnak ma ezek a színházak; hogyan tudnak megújulni? (30 perc) 2010-06-01 20:32:40
ASZTA első rész Szakmai tanácskozásra került sor Alternatív Színházi Témák Asztala címmel a Hólyagcirkusz Társulat és az Ellenfény folyóirat szervezésében. (50 perc) 2010-06-01 20:00:43
Kant 15 perc
2009-11-30 00:00:00
Pinokkió 15 perc
2009-05-04 00:00:00
Jelizaveta Bam 13 perc
2009-02-23 00:00:00
Hólyagcirkusz archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Keserű bolondok archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Zenekatasztrófa archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Ezeregy Szindbád archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Az utolsó pacc archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Kontrapunkt archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Szemétre a vénasszonnyal! archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Csődcsicsergő archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Don Cristóbal pályázat A filmworks felvétele
2008-10-07 00:00:00
Kedves ismerősök A filmworks felvétele
2008-10-07 00:00:00
Zsúr archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Hólyagcirkusz tábor A társulat felvétele
2008-10-07 00:00:00
Bohóc biblia archív felvétel
2008-10-07 00:00:00
Budapest Vidék Külföld Tánc Báb Opera Musical Operett Fesztiválok Intézmények Iskolák Egyéb