Az ASZTA szervezői (Rácz Attila és Sándor L. István) a tanácskozásra három asztaltársaságot hívtak meg: alternatív színházak vezetőit, színházi kritikusokat és az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselőit. Mindhárom asztaltársaság - három egymást követő kerekasztal-beszélgetésen - ugyanazokat a kérdéseket próbálja megközelíteni a saját szemszögéből: mit jelent ma az alternatív színház fogalma; hogyan működnek, miképp hatnak ma ezek a színházak; hogyan tudnak megújulni?
A házigazdák a résztvevőkkel együtt a legutóbbi debreceni Alternatív Színházi Szemlén lezajlott Mi az alternativitás? című konferencia kérdésfelvetéseit szeretnék továbbgondolni, egyetértve a debreceni megszólalók talán egyetlen közös alapvetésével, miszerint az alternatív színház történeti képződmény. A tanácskozáson szeretnék ezt a tényt értékteremtő kontinuitásként hangsúlyozni és mind szakmai, mind kultúrpolitikai szempontból nélkülözhetetlen tájékozódási pontként kiemelni.
A tanácskozásnak nemcsak az a célja, hogy az alternatív színházakra irányítsa a figyelmet, hanem az is, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy az alternatív színházakat nemcsak a rájuk (és történeti előzményeikre is) jellemző struktúrán kívüli helyzet jellemzi. Emellett fontos esztétikai és művészi törekvések is összekapcsolják őket.
Az ASZTA szervezői szeretnék, hogy az alternatív színházak mai törekvései egyfajta egymásrautaltságban is megfogalmazódjanak, megteremtve ezzel az ide tartozó műhelyek, társulatok közös legitimációját.
A tanácskozás résztvevői:
Dióssi Gábor, Dózsa Erzsébet, Herczeg Tamás, Kárpáti Pál, Keszég László, Mikuli János, Pap Gábor, Rácz Attila, Regős János, Rusznyák Gábor, Sándor L. István, Sebők Borbála, Sz. Deme László, Urbán Balázs.
További előadások
Mindenkit szívesen látunk!
„Ahogy haladsz az életben, rájössz, hogy nem tanulsz semmit, csak visszahullsz az emlékezetbe.\\\"
2012-01-23 16:52:00
Kulterer
Az ember tesz egy-két utalást,de a történetet nem meséli el. A történet valójában az, amit az ember nem mesél el.
2011-04-28 11:27:10
Tudom, hogy élsz
„Kölcsönös megegyezéssel és egymás elveinek tiszteletben tartása mellett, dugába dől a világ, egyszerűen és visszavonhatatlanul."
2010-11-10 13:06:15
ASZTA hatodik rész
Az ASZTA szervezői szeretnék, hogy az alternatív színházak mai törekvései egyfajta egymásrautaltságban is megfogalmazódjanak, megteremtve ezzel az ide tartozó műhelyek, társulatok közös legitimációját. (38 perc)
2010-06-02 16:31:52
ASZTA ötödik rész
Az ASZTA szervezői a tanácskozásra három asztaltársaságot hívtak meg: alternatív színházak vezetőit, színházi kritikusokat és az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselőit. (50 perc)
2010-06-02 16:20:34
ASZTA negyedik rész
A tanácskozásnak nemcsak az a célja, hogy az alternatív színházakra irányítsa a figyelmet, hanem az is, hogy nyilvánvalóvá váljon, az alternatív színházakat nemcsak a struktúrán kívüli helyzet jellemzi. (34 perc)
2010-06-01 21:59:21
ASZTA harmadik rész
Az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselői beszélgettek arról, hogyan működnek, miképp hatnak, miként tudnak megújulni? (50 perc)
2010-06-01 21:00:34
ASZTA második rész
Mit jelent ma az alternatív színház fogalma; hogyan működnek, miképp hatnak ma ezek a színházak; hogyan tudnak megújulni? (30 perc)
2010-06-01 20:32:40
ASZTA első rész
Szakmai tanácskozásra került sor Alternatív Színházi Témák Asztala címmel a Hólyagcirkusz Társulat és az Ellenfény folyóirat szervezésében. (50 perc)
2010-06-01 20:00:43
- (archiv)
- -
- 1.
- 2.
- 2008
- 2010
- a
- ajanlo
- algyoi
- attila
- az
- babszinhaz
- bakelit
- barka
- beszelgetes
- bobita
- bozsik
- budapest
- central
- csokonai
- debreceni
- duda
- dvd
- egy
- egyeb
- egyetem
- es
- europa
- eva
- ferenc
- fesztival
- fesztivalnaplo
- filmmuveszeti
- gergye
- hete
- holyagcirkusz
- honved
- interju
- irodalom
- is
- jozsef
- kaposvari
- karinthy
- katona
- kek
- kolibri
- konyv
- kortars
- kovatsmuhely
- kozep
- kretakor
- krisztian
- kulissza
- libretto
- m.a.c
- magyar
- mi
- miskolci
- mora
- muveszetek
- muveszugynokseg
- naploja
- nemzeti
- nemzetkozi
- operafesztival
- ordogkatlan
- orkeny
- orult
- osszefoglalo
- pal
- peter
- poszt
- posztra
- radnoti
- resz
- sarkany
- szarnyas
- szinhaz
- szinhaz-
- szinhazi
- szinhazrol
- szinhaztv
- szputnyik
- tanc
- tancszinhaz
- tancszinhaz:
- tarsulat
- tarsulat:
- tarsulata
- thalia
- the
- thealter
- uj
- uzenet
- vagva
- vilagnapi
- volgye
- yvette
- zoltan















