Kecskeméti Bábfesztivál Kecskeméti Bábfesztivál 2008 60 perc
2008-12-2100:00:00 Bookmark and Share
Embed:

"A Magyarországi Bábszínházak Találkozója olyan, kétévente visszatérő, rangos szakmai esemény, amelyen a magyar bábszínházak felmérhetik jelenlegi helyzetüket, ahol lehetőség teremtődik egymás munkájának figyelemmel kísérésére, szakmai összegzésre.A Találkozón a hivatásos bábszínházak mellett, a magán társulatok is nagy számban képviseltetik magukat, és egy külföldi bábszínház vendégjátékát is megtekinthetik az érdeklődők.A fesztivál öt napja alatt a hagyományokhoz híven három helyszínen folynak majd az előadások. A Találkozó nem verseny jellegű, az előadások után a résztvevők szakmai beszélgetések keretében vitathatják meg a látottakat. Ezekre a beszélgetésekre hazai és külföldi szakembereket várunk. Vendégeink lesznek a határon túli bábszínházak képviselői, nemzetközi fesztiválok szervezői, műfajjal foglalkozó kritikusok, esztéták.Ezzel lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy a külföldi szakma átfogóbb képet kapjon a magyarországi bábjátszásról, illetve, hogy a találkozó ideje alatt kapcsolatok, meghívások szülessenek."

 

További előadások

   
Kecskeméti Bábfesztivál Magyarországi Bábszínházak Találkozójára idén is sor került. Összefoglalónk által bepillantást nyerhetnek abba, mi történt Kecskeméten. (1,5 óra) 2010-06-23 18:35:25
Kecskeméti Bábfesztivál 2008 60 perc
2008-12-21 00:00:00
Budapest Vidék Külföld Tánc Báb Opera Musical Operett Fesztiválok Intézmények Iskolák Egyéb