Beszélgetés – felolvasás
Csáki
Judit színikritikus több éve sikerrel szerepel különös hangulatú
beszélgetéseivel a főváros egyik legnagyobb könyvesházának pódiumán.
Hétről hétre izgalmas művészeket kérdez a pályáról, az alkotásról, az
elkészült és készülőben lévő művekről, produkciókról. Az alapos, mindig
felkészült „riporternek” gyakran a legmerészebb kérdéseire is választ
adnak az egyébként talán zárkózott vagy nehezen megnyíló írók,
színészek is, mert karakán egyénisége, személyisége hatással van a vele
szemben ülőkre – akárcsak a nézőkre, hallgatókra.
"Színikritikus
vagyok - de nem volt ez mindig így. Újságíró voltam és vagyok -
interjúkat is készítek. Kíváncsiságomat ilyenformán hivatásos mezbe
öltöztetem. Vendégeim művészek, akiknek teljesítményét nagyra tartom,
és szeretném, ha a beszélgetés során kiderülne, miért. Szeretném azt
is, ha a közönség - ő adja e beszélgetések igazi tétjét, savát-borsát,
lényegét - velem tartana azon az úton, amelyen választ kapunk
kérdéseinkre."
Csáki Judit
A beszélgetőtársak híres magyar kortárs írók:
Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Darvasi László, Krasznahorkai László, Bíró Kriszta, Forgách András,
Az est két részből áll, először Csáki Judit beszélget az íróval, majd a szerző felolvas egyik művéből. (Körülbelül 2x45 perc.)
További előadások
G.Ö.R.Cs.- Görögök összes cselekedetei rövidítve
A KÉK Ügynökség saját felvétele2008-07-13 00:00:00
- (archiv)
- -
- 1.
- 2.
- 2008
- 2010
- a
- ajanlo
- algyoi
- attila
- az
- babszinhaz
- bakelit
- barka
- beszelgetes
- bobita
- bozsik
- budapest
- central
- csokonai
- debreceni
- duda
- dvd
- egy
- egyeb
- egyetem
- es
- europa
- eva
- ferenc
- fesztival
- fesztivalnaplo
- filmmuveszeti
- gergye
- hete
- holyagcirkusz
- honved
- interju
- irodalom
- is
- jozsef
- kaposvari
- karinthy
- katona
- kek
- kolibri
- konyv
- kortars
- kovatsmuhely
- kozep
- kretakor
- krisztian
- kulissza
- libretto
- m.a.c
- magyar
- mi
- miskolci
- mora
- muveszetek
- muveszugynokseg
- naploja
- nemzeti
- nemzetkozi
- operafesztival
- ordogkatlan
- orkeny
- orult
- osszefoglalo
- pal
- peter
- poszt
- posztra
- radnoti
- resz
- sarkany
- szarnyas
- szinhaz
- szinhaz-
- szinhazi
- szinhazrol
- szinhaztv
- szputnyik
- tanc
- tancszinhaz
- tancszinhaz:
- tarsulat
- tarsulat:
- tarsulata
- thalia
- the
- thealter
- uj
- uzenet
- vagva
- vilagnapi
- volgye
- yvette
- zoltan


















