Nemzeti Táncszínház Fodor Zoltán alkotói estje „A bennem morajló belső hangoknak akartam már régóta testet, formát adni vagy csak egyáltalán megmutatni, hogy vannak, és hogy meghatároznak, hatnak rám…" 2010-05-0218:45:29 Bookmark and Share
Embed:

Fodor Zoltán alkotói estje

 

 

Fodor Zoltán darabjai 2005 óta láthatóak Magyarország különböző színpadain. Műveit a változatosság, sokszínű színpadképek és magas színvonalú tánctechnika jellemzi. Koreográfiáit nagy sikerrel mutatta be a Magyar Nemzeti Balett, a Budapest Táncszínház, a MU Terminál, a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, valamint saját, újonnan létrejött együttese, az Inversedance.

A 10. Táncfórum keretében a

Nemzeti Táncszínház bemutatja

Fodor Zoltán alkotói estje

 

Az alkotói est első részeként a Kizökkenve című közel fél órás duett látható, melyet Magyar Nemzeti Balett vendégművészével, Liebich Rolanddal ad elő a koreográfus. „A bennem morajló belső hangoknak akartam már régóta testet, formát adni vagy csak egyáltalán megmutatni, hogy vannak, és hogy meghatároznak, hatnak rám…"

Második részben Mozart Les petits riens / kis semmiségek című művének, a koreográfus azonos című darabja látható.  A négy párra írt táncjáték Mozarti könnyedséggel beszél  örömről, bánatról, szerelemről, csalódásról, hiúságról, barátságról,  magányról, vágyakozásról, boldogságról.

Az est harmadik részében a Magyar Táncművészeti Főiskola számára készített új darabjának bemutatója látható.

További előadások

   
Beavató Táncszínházi Program 2012-01-24 23:57:56
Tititá „Kalandra fel Ritmusországba, hol taktusra jár a gyerekek keze, feje, lába! Tititá, tátiti, gyertek velünk játszani!...\" 2012-01-23 14:28:34
A varázslat \\\"Álomban, szerelemben nincsen lehetetlen” – és ebben a táncjátékban sincs... 2012-01-23 12:57:15
Rózsaszínház Kedvelt és közismert darabok Jef – a csavargó – szemével láttatják a halhatatlan sanzonénekeseket, olykor nosztalgikus kicsengéssel, teli édesbús melankóliával, de nem nélkülözve az öniróniát sem. 2012-01-21 12:48:52
Rómeó és Júlia Forduljon a visszájára minden, ha mindaz nem történhet meg, aminek meg kellene… 2012-01-21 01:29:51
Gyimes - Élő Martin Archívum VI. Az Élő Martin Archívum sorozat VI. állomása az ezeréves határ mentén fekvő erdélyi Gyimes... 2012-01-21 00:44:02
Az Ezeregyéjszaka legszebb meséi Témájánál, történetmesélési stílusánál és vizualitásánál fogva az egész családnak szól... 2012-01-20 23:51:35
Csakramálá - Sivasakti Kalánanda Táncszínház Indiai ihletésű táncjáték... 2011-11-21 13:24:24
Art Balett - Testek éneke Letter to Marta Graham és Mozart csokoládé... 2011-11-21 13:20:26
Gördeszkák A Gödeszkák Frenák Pál talán egyik legszemélyesebb darabja... 2011-11-20 19:05:08
Bábel - Artus - Goda Gábor Társulata \"A bábeli zűrzavar a belső zajjal kezdődik\" 2011-10-10 13:20:08
Credo \\\\\\\"...mert sorsodat ki fejtse meg, ki az, ha ő se testvér?” 2011-05-04 00:30:01
Titok Forog, forog, forog... Talán az egyetlen biztos dolog az életemben az állandó forgás, körforgás, változás vagy átváltozás. 2011-04-06 17:01:49
A suszter álma Álmunkban bármi megtörténhet... (8,5 perc) 2011-03-24 15:00:08
Dózsa Régen volt ez már, túl a szavaimon… Mikor a bátorság még járt az utakon… 2011-03-08 23:17:58
Évszakok A Mozdulatművészethez oly közel álló téma a természet erőit vizsgálja az Évszakok. (11 perc) 2011-02-24 19:42:32
Csitrakári A Csitrakárí című darabot egy magyar származású indiai festőnő művei ihlették, az előadás képei azonban nem ecsettel, hanem a tánc eszközeivel készültek. (11 perc) 2010-11-20 22:15:21
Budapest Táncszínház: Tánclépések Egy kiállítás képei / Komor test egy változékony térben. 2010-10-28 12:23:28
La Fontaine Állatmesék „ Hősök, pedig csak állatok, kik beszélnek. Szólnak, állatszájjal, nekünk szól a szavuk…” 2010-10-07 21:10:38
Fodor Zoltán alkotói estje „A bennem morajló belső hangoknak akartam már régóta testet, formát adni vagy csak egyáltalán megmutatni, hogy vannak, és hogy meghatároznak, hatnak rám…" 2010-05-02 18:45:29
Bumm A nagy “Bumm..." - azaz mindennek a vége - egyben mindennek a kezdete is. Holtpont, ahol véget ér egy út, hogy elkezdődjön egy másik. (8 perc) 2010-05-02 16:14:32
Barocco Rustico A Négy évszak és a barokk hatására formálódó erdélyi népzene fonódik össze a tánccal. (7 perc) 2010-04-26 20:41:47
Répa, retek, mogyoró Na pupákok figyelem! Megmondom, hogy mi legyen. Kezdődjön a konyhasó: A Répa, Retek, Mogyoró! (8 perc) 2010-04-26 18:52:30
Faun A környezete vagy felemeli és rajongva csodálja vagy kilöki magából az oda nem illőt, a tőle eltérőt, a másként viselkedőt, az idegent. (8 perc) 2010-04-26 18:29:57
Péter és a farkas Péter barátaival, a kacsával, a kismadárral és a macskával, izgalmas és tanulságos kalandok után végül túljárnak a gonoszt megtestesítő farkas eszén. (8 perc) 2010-04-20 18:37:16
Trockadero "A TROCKS jobb, mint valaha! Grandiózus balettműsoruk egyszerre elgondolkodtató, látványos és humoros." (The New York Times) 2010-03-31 12:12:17
Barlang „Nem történelmi tablót vagy tanúságtételt tervezünk, hiszen meggyőződésünk, hogy Szent Antalnak korunk számára is van érvényes üzenete, életének hozzánk szóló, eleven tanulsága.” 2010-03-24 11:39:21
Frenák Pál Társulat: Seven 3 perc
2009-12-16 00:00:00
Honvéd Táncszínház: A Tenkes kapitánya 10 perc
2009-11-17 00:00:00
Sivasakti Kalánanda: Sakti 10 perc
2009-11-10 00:00:00
Budapest Táncszínház: Ravel 10 perc
2009-11-10 00:00:00
Mozdulatok éjszakája 5 perc
2009-10-10 00:00:00
Esencia de Tango 3 perc
2009-10-10 00:00:00
Halál és a lányka / Menyegző 11 perc
2009-10-02 00:00:00
Viento de tango 3 perc
2009-08-06 00:00:00
Örökkön-örökké 10 perc
2009-05-04 00:00:00
Meghökkentő 9 perc
2009-05-04 00:00:00
Gulliver a törpék országában 5 perc
2009-05-04 00:00:00
Veszélyben a táncszínház 7 perc
2009-04-28 00:00:00
Csipkerózsika 10 perc
2009-04-02 00:00:00
Hófehérke 10 perc
2009-02-23 00:00:00
Nemzeti Táncszínház - Ajánló 2009 10 perc
2009-02-20 00:00:00
Gospel 7 perc
2009-02-20 00:00:00
TWINS - IKREK 8 perc
2009-02-20 00:00:00
Torzók 12 perc
2008-12-26 00:00:00
Don Quijote mauzóleum 10 perc
2008-12-22 00:00:00
Metszetek 10 perc
2008-11-27 00:00:00
Szanszára 13 perc
2008-11-22 00:00:00
Programajánló 10 perc
2008-10-07 00:00:00
Traviata 13 perc
2008-09-25 00:00:00
Beavató Táncszínházi Tábor 9 perc
2008-08-05 12:00:00
Honvéd Táncszínház: Mezőség 6 perc
2008-08-05 00:00:00
Budapest Táncszínház: Egyszer volt Budán kutyavásár Mátyás Király meséi - 8 perc
2008-08-05 00:00:00
Honvéd Táncszínház: Monarchia 9 perc
2008-08-05 00:00:00
Bozsik Yvette Társulat: Varázscirkusz A Varázscirkusz című előadás gyerekeknek készül. Itt a szereplők egy vándorcirkusz tagjai ... 2008-08-05 00:00:00
Szegedi Kortárs Balett: A tudattalan (Zöld Szalon) Koreográfus Duda Éva. 8 perc
2008-08-05 00:00:00
Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana 7 perc
2008-08-05 00:00:00
Duna Művészegyüttes: Aranyág 10 perc
2008-08-05 00:00:00
Karmelita udvar nyári program 2008 - 13 perc
2008-07-16 00:00:00
Nemzeti Táncszínház Összefoglaló a SZÍNHÁZ magazin 2. DVD mellékletéről. 2008-03-26 00:00:00
Budapest Vidék Külföld Tánc Báb Opera Musical Operett Fesztiválok Intézmények Iskolák Egyéb