POSZT 2010 Csörgess meg előadásrészlet Részlet a 10. POSZT versenyprogramjában szereplő Csörgess meg című előadásból és annak szakmai vitájából. (7 perc) 2010-06-1021:44:43 Bookmark and Share
Embed:

Egri Gárdonyi Géza Színház:

CSÖRGESS MEG

Szereplők: Bányai Miklós, Bozó Andrea, Fenyő Iván, Fekete Györgyi, Görög László, Járó Zsuzsa, Hüse Csaba, Mészáros Sára, Kaszás Gergő, Mészáros Máté, Ötvös András, Schruff Milán, Vajda Milán, Bozsányi Liliána

 

Rendező:      Máté Gábor

Díszlettervező:     Cziegler Balázs

Jelmeztervező:     Kovács Andrea

Dramaturg:       Sirokay Bori

Dalszöveg:        Máthé Zsolt

Irodalmi munkatárs:      Gazdag Péter

Zenei munkatárs:           Nagy Zoltán.

Tánc:    Túri Lajos

ügyelő:   Ludányi Andrea

Rendezőasszisztens:      Lázár Rita

 

Huszonöt évvel ezelőtt sok mindent nem sejtettünk.

Nem is álmodtunk volna arról, ami ma az életünk része.

A magyar ember vasárnaponként a sarokra járt le telefonálni, alázattal elfogadta, ha éveket kellett várnia egy készülékre, és tisztában volt azzal, hogy ha beszélni akar szeretteivel, ahhoz áldozatokat kell hoznia.

Huszonöt éve az ikervonalak kora virágzott, a viharvert, ragacsos telefonkönyvekkel felszerelt, aprópénzgyilkos (nyáron szauna, télen jégverem) utcai fülkék egyeduralmának idejét éltük, és mindannyian irigyeltük az amerikai filmek elkényeztetett szereplőit, akik anélkül tárcsáznak készülékeiken, hogy előtte belehallgattak volna a kagylóba: van-e vonal.

Mert nálunk nem volt. A magyar emberek nagy részének elérhetetlen volt a telefon.

Ezzel szemben a Nemzeti Hírközlési Hatóság kiadványai szerint míg 1999 elején még csak 1,1 millió előfizetést tartottak nyilván az országban, 2002-re ez már 5,4 millióra növekedett, és 2005 novemberére 9,14 millió boldog előfizető országává váltunk.  Ez a szám mára körülbelül 12 millióra duzzadt, ami pedig azt jelenti, hogy 100 lakosra körülbelül 120 előfizetés jut - azaz számtanilag tízből tizenkét embernek van telefonja - csecsemőket is beleértve. Egy átlagos előfizetőnek tehát legalább két készülék lapul a zsebében - de inkább három.

A magyar embernek van céges és magántelefonja, van okostelefonja, van beépített fényképezőgépe, zenelejátszója, ébresztőórája, zseblámpája, navigációs rendszere, szótára és golfpályája. Levelet ír vele, kártyázik rajta, szöveget rögzít, valutát vált, szótáraz, és beszél, beszél, beszél, beszél...

A nyelvünkbe új szavak és kifejezések kerültek be, és az esemes, a percdíj, a hangpostafiók, a billentyűzár, a hűségnyilatkozat, a díjcsomag, a feltöltőkártya, és puk-kód egyszerű,hétköznapi dolgok immár.

Rezgőre tudjuk magunkat állítani, van csengetési azonosítónk és szolgáltatónk, vannak nem fogadott hívásaink, ki-be rakosgatjuk a szimkártyánk, és egyre többen használunk hedszetet.

Le tudunk merülni és rendelkezünk térerővel, ami gyakran megy el.

Megváltozott a kommunikáció, amióta nincs zsinór a telefon végén - és megváltoztunk mi is. Hangosan beszélünk a markunkon keresztül egy másik emberhez, aki ugyan tőlünk kilométerekre teszi ugyanezt - mi mégis, egy képzeletbeli közös térben együtt vagyunk vele.

És megsértődünk, ha nem hívnak minket vissza, türelmetlenek vagyunk, ha a másik nem hallja, ha a készüléke csörömpöl, és a rendőrséggel kerestetjük azt, aki váratlanul elérhetetlenné válik kétnapra.

Hiába is tiltakozunk: az egész életünkért felel már a maroknyi szerkezet. Ha megcsörren, képesek vagyunk kiugrani a fürdőkádból miatta- vagy egyenesen bevisszük magunkkal zuhany alá is, hosszan tárgyaljuk gyomorbetegségünket a villamoson, vadidegenek között szakítunk, és vallunk szerelmet, nevelünk gyereket és rendelünk extra sajtot a pizzára. Nem tudjuk kívülről édesanyánk telefonszámát, sőt, senkit nem tudunk már elérni a mobiltelefonunk nélkül, ha pedig a kis készülék elromlik, kétségbeesünk.

Végérvényesen, és tagadhatatlanul összenőttünk a kis agresszív géppel - amelynek jövőjét ugyanúgy nem sejtjük ma, 2009-ben, mint ahogy 1984-ben sem hittük volna el, hogy egyszer egy mező közepén a fa alatt ülve, egy szál magunkban - mégsem leszünk egészen egyedül.

További előadások

   
Beszélgetés Mohácsi Jánossal II. rész "Efölött nem fogok soha napirendre térni, hiszen 27 évet töltöttem abban a városban…" (16 perc) 2010-06-15 20:30:32
Vajda Márta a POSZTról és a jövőről Lesz-e jövőre POSZT és ha igen, milyen keretek között? (6 perc) 2010-06-14 14:25:19
Jordán Tamás a POSZTról és a jövőről Hova tart a POSZT és Jordán Tamás? 2010-06-14 14:12:16
Maya Részlet a Zsótér Sándor által rendezett Maya című operettből. (2 perc) 2010-06-12 20:07:46
Szakmai beszélgetés a Háztűznézőről "A szexet nagyon előtérbe helyezi az előadás" - jegyezte meg Nádasdi Ádám a Háztűznéző szakmai beszélgetésén. (3 perc) 2010-06-12 19:53:32
Fáy benézte a MŰVTEV végét Fáy Miklós a KOMA SZJ 9231 AVAGY A MŰVTEV VÉGE című POSZTos versenydarabjának szakmai beszélgetésén közölte: "Ezt benéztem". (4 perc) 2010-06-11 15:41:32
Beszélgetés Zrínyi Gál Vincével Zrínyi Gál Vince a KOMA alapítója a 10. POSZTon való részvételükről és a társulat jellegéről, munkájáról, jövőjéről beszélt. (9 perc) 2010-06-11 15:32:55
Csörgess meg előadásrészlet Részlet a 10. POSZT versenyprogramjában szereplő Csörgess meg című előadásból és annak szakmai vitájából. (7 perc) 2010-06-10 21:44:43
Szakmai beszélgetés a Kockavetőről Szűcs Katalin és Térey János értékelte a Szputnyik Társulat Kockavető című előadását. (4 perc) 2010-06-10 15:11:01
Beszélgetés Mohácsi Jánossal I. rész Mohácsi Jánossal a POSZT versenyprogramjában szereplő Elveszett levélről és arról beszélgettünk, hogy milyen állpotba kerül rendezés közben. (6 perc) 2010-06-10 14:38:20
Vita a kommersz helyéről Faragó Zsuzsa dramaturg beszélt arról, hol a kommersz helye. (2 perc) 2010-06-09 15:39:02
Az elveszett levél A Pécsi Nemzeti Színház versenydarabja a 10. POSZTon. (6 perc) 2010-06-09 15:10:53
Az Übü vitás szakmai beszélgetése Miről kéne szólnia a szakmai beszélgetésnek? (7 perc) 2010-06-08 13:12:09
Csáki Judit a POSZTról Csáki Judit kritikus arra a kérdésre válaszolt, hogy szerinte mi is a POSZT. (3,5 perc) 2010-06-07 22:37:30
Mácsai Pál a Kasimir és Karoline-ról Miért ragaszkodott a darabhoz és Bagossy László redezőhöz a színházvezető? (2,5 perc) 2010-06-07 22:30:38
A fodrásznő Akarod, hogy megnyírjalak? Nem akarod, hát akkor.. (5 perc) 2010-06-07 22:25:56
Beszélgetés Bagossy Lászlóval Kasimir és Karoline... Moziszínház. (12 perc) 2010-06-07 21:24:06
Revizor "Magatokon röhögtök!" (4 perc) 2010-06-07 13:42:14
Beszélgetés Zsótér Sándorral Elgondolkozom azon, mi hiányzik egyeseknek; a pisztoly, az uniformis, a korabeli, vagy éppen mai díszlet, jelmez? (30 perc) 2010-06-06 20:59:10
POSZT Megnyitó 2010 Megnyílt a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó! A Színház.TV erről tudósít. (3 perc) 2010-06-03 21:45:07
The beach POSZT 2010 „Kitárulkoztam a világ csendes közönyére.” (4 perc) 2010-06-03 20:49:03
Interjú Janisch Attilával 16 perc
2009-04-05 00:00:00
Posztra vágva 10. - Yvonne, burgundi hercegnő A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása 2008-06-02 00:00:00
Posztra vágva 9. CzukorShow A Kamara Savaria előadása 2008-06-01 00:00:00
Posztra vágva 6. - Az öreg hölgy látogatása A József Attila Színház előadása 2008-06-01 00:00:00
POSZT - Sajtótájékoztató - 2008 A POSZT sajtótájékoztatója 2008. május 22.-én 2008-05-24 00:00:00
Posztra vágva 8. - A démon gyermekei Pintér Béla és társulata előadása 2008-05-22 00:00:00
Posztra vágva 7.- Frankenstein-terv A Bárka Színház előadása

Az előadás 18 éven felülieknek ajánlott!
2008-05-22 00:00:00
Posztra vágva 4. -Fotel A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása 2008-05-15 00:00:00
Posztra vágva 5. -Love & Money A Nézőpont Színház előadása
2008-05-15 00:00:00
Posztra vágva 3.-Plazma A KOMA Társulat előadása 2008-05-08 00:00:00
Posztra vágva 2. - Asztalizene A Radnóti Színház előadása 2008-04-29 00:00:00
Posztra vágva 1.- Urbi et orbi Az Urbán András Társulat előadása 2008-04-23 00:00:00
Kukorelly Endre a POSZTról Az ember az érzékeivel eszik. (5 perc) 2008-04-03 00:00:00
Budapest Vidék Külföld Tánc Báb Opera Musical Operett Fesztiválok Intézmények Iskolák Egyéb